
Hozzávalók egy 5 literes üveghez:
2.2 kg uborka
2 csokor kapor
5-6 gerezd fokhagyma
1 dkg só/liter víz (kb 3 liter víz kell a mennyiséghez)
egy karéj pirított kenyér
Alaposan öblítsük át az üveget, és csöpögtessük le.
A megadott arányok szerint forraljuk föl a vizet.
Pucoljuk meg, és szeljük nagyobb darabokra a fokhagymát, valamint pirítsuk meg a kenyeret.
Az üveg aljára először fektessük le a kapor felét. Erre kerül két "emeleten" állítva az előzőleg beáztatott, majd megtisztított, és végeitől megszabadított
uborka. Közben - szintenként - potyogtassuk közé a fokhagyma darabokat. A tetejére fektessük a kapor másik felét, és a pirított kenyeret. Végül - nem tévedés - a gyöngyözve forró sós levet kanalazzuk rá. (Mindenképpen érdemes 2-3 dl vizet félretenni, mert ha melegben érlejük az uborkát, könnyen előfordulhat, hogy túlcsordul az üvegen, amit másnap mindenképpen pótolni kell.
Az alábbi lépések garantálják, hogy a eceptet követve ropogós, tartósítószer nélküli, akár karácsonyig is elálló kovászos uborkánk legyen:
1. válogassunk egyforma méretű – lehetőleg 10-12 cm-es darabokat
2. csak olyat vegyünk meg, ami teljesen friss, ismerertetőjele: élénk sötétzöld, kemény, nagyon szúrós, nagyon szőrös
3. mindkét végét vágjuk le, és teszteljük, hogy keserű-e, majd legalább egy órára áztassuk bő, hideg vízbe
4. nem kell bevagdosni!
5. a tetejére kerülő kenyeret (mezei, búza) pirítsuk meg
6. a tűzről frissen levett, lobogva forró, sós vízzel (1 literhez 1 púpozott evőkanál só) töltsük föl az üveget
7. ha napsütéses, forró napokat sikerül kifognunk, maximum 2 és fél napig érleljük, ha borús az idő, akkor 3 napig
8. az uborkákat egyenként öblítsük le, pakoljuk szét üvegekbe, és a levet sűrű szövésű szűrön öntsük rá úgy, hogy teljesen ellepje a tartalmukat
9. mihamarabb tegyük hűtőbe, és egy héten át hagyjuk készre érni.
10. A következő adagot érdemes idejében elkezdeni, hogy legyen csatlakozása az előzőhöz!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése