2015. október 5., hétfő
Konfitált pulykacombos szendvics hagymalekvárral
A nagykovácsi Mihály napi vásáron ez a stretfood-szerű szendvics nagyon nagy sikert aratott. Mivel egy kisebb buli alkalmával jóval korábban elő lehet készíteni, így nem állhatom meg, hogy meg ne osszam, hátha kedvet kaptok ehhez a tuti sikerélményhez:
Hozzávalók a pulykacomb pácolásához és sütéséhez:
1 közepes méretű pulykafelsőcomb
5 evőkanál só
frissen tört bors
3 dkg csemegeszalonna
5 gerezd fokhagyma
5 dl kacsa- vagy libazsír
2 szál kakukkfű (vagy egy evőkanál szárított)
2 szál rozmaring (vagy egy evőkanál szárított)
A csontjától megszabadított pulykacombot a gyufaszál vastagságúra vágott szalonnával és fokhagymával megspékeljük, vastagon bekenjük a sóval, borsozzuk, mellé fektetjük a fűszernövényeket, és 12 órára a hűtőben érleljük. Ezután lemossuk, egy mély edénybe fektetjük, és leöntjük annyi zsírral, amennyi ellepi. Nem fedjük le! 90 fokra előmelegített sütőben 5-6 órán keresztül konfitáljuk (gyöngyözve forró zsírban főzzük).
Hagymalekvár
Hozzávalók:
2 evőkanál olaj
1 evőkanál cukor
1 kg hagyma
10 dkg aszalt szilva
5 cl balzsamecet
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál currypor
bors
só
A cukrot az olajon világosbarnára pirítjuk, majd fölöntjük a balzsamecettel és amikor a karamell fölolvadt, rárakjuk a félkarikára szeletelt hagymát, és a fölaprított fokhagymát. Sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük, belerakjuk a fölkockázott aszalt szilvát, és fedő alatt, kis lángon egy órán át pároljuk. Szükség szerint egy kis vizet adhatunk hozzá.
Kb 20-25 darab, ízlés szerint édes vagy sós buciban, - a pulykát szálaira szedve, a hagymalekvárral megkenve - tálaljuk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése